Ferenczi Tihamér: Szülőfalumhoz
Csak ki kell
nyújtani a karom,
jó tiszai szélbe
mártani az arcom.
Napraforgó vagyok,
te a Nap,
forgok utánad,
szomjazva
sugarad.
Töltés mellett
elnyúló
kedves táj,
szívem lankáin
legelésző nyáj,
házak, fűzvessző a szélben,
suhog a lelkem.
Miért?
Talán,
mert odatartozom.
Csak rágondolok,
s mint az akácfa sorok,
örömömben
kivirágzom!