Szekeres Nóra: SZÜLETÉS
Nem tudni hányadik, de
talán az egyetlen valódi
leszületésed, amikor
idealizált világképedből
kitéped magad.
Szemed száraz, résnyire nyílik.
Csak közelre látsz még,
a horizont sötétje
karnyújtásnyira.
Lábadnál összetört világképek
részei hevernek
rendezetlenül, s
döbbenten szemléled
korábbi igazságaid
szétszórt darabkáit.
Valódinak tűntek –
mégis mily
törékeny mind.
Hirtelen ott állsz felettük
félig görnyedve
csupaszon és kétségbeesetten.
Izmaid megfeszülnek,
a töredékek hívnak –
korábbi életed emlékei
"rakj össze, még nem késő"
súgják.
Ne merülj beléjük, szilánkos élük
csak megsebez.
Komoly erőfeszítésedbe telik,
míg lélegzethez jutsz,
és amikor sikerül,
a levegő egészen máshogy járja át tested:
mélyebbre merül és
eldugott helyeket ostromol.
Új pitvarokat nyit,
titkos kamrákba kopogtat –
ez már nem a vér útja,
barátom.
Testedben egész szabadon jár,
míg végül visszatalál
önmagához
az első – az egyetlen –
igazi levegővételed.
A kör bezárul.
Emeld fel a fejed.