Varga Rudolf: VÁLASZ, KINEMMONDOTT KÉRDÉSRE
Nem gyűjt több parazsat
fejére a szigorított életfogytos
életreítélt.
Örökös félálomban már csak motyog, motoz,
surrog
a
vibráló villamosságban,
ahogyan a vér zuhog
az
agyban
valami mágneses vonzásban,
időtlen, tompa ragyogásban.
Tapsra várva
tombol a vér az artériákban.
Taps. Ütemes taps. Tapsvihar.
Tetszhalál. Tecchalál.
Tecc. Halál.
Fej vagy írás?
Fej. Fej.
Írás. Írás.
Tapsvihar. Ébredés.
A
Tejútrendszereket
rozsda tartja össze.
Az
élethalálra ítélt
ott gubbaszt
az
álmok fölött törvényt ülve.
Körülsimogatja
a
titkot.
Kisiklott vonat a vers.
Semmi nem az, ami. Semmi sem önmaga.
Kisiklatott vonat a vers.
Ami az ütközésben
szilánkokra tört,
az
ő.
Az
én vagyok.
Az én vagyok.
Úgy, hogy nem is vagyok.
Ím,
a
szellemjárás
farsang gyászruhás álarcosbáljában,
Nagyboldogasszony didergő havában,
féllábbal már
a
fejbelőtt
másvilágban.