Fövényi Sándor: Üvöltsetek

üvöltsetek, helyettem is,
én nem tudok, hiába fáj,
üvöltsetek, Quo vadis?
mert lépteimtől megsárgul a táj,
üvöltsetek hét napból hatot,
egyet hagyjatok az Úrnak,
üvöltsétek túl a vonatot,
ha mögöttem sanda fényei gyúlnak,
üvöltsetek, mikor faágat keres szemem,
ne legyen bokám harang a szélben
vagy ha szomorúan csüng le kezem,
mert borotva borzolja belőle vérem,
üvöltsetek, hogy lélegezzek,
süppedjen-emelkedjen mellkasom,
a könnyemért, ha szétrebbennek
sötét-kovácsszél zúzta arcomon,
üvöltsetek, még egyszer halkan,
s én talán visszakiáltok,
szívem csend e maréknyi zajban,
mégsem hallom tőle a világot.