Szenyán Zoltán: Ráncaim

Szenyán Zoltán: Ráncaim

Apró homok szemek,
megannyi érdes szellemek,
születtek, mikor ide születtem,
s ha innét is mennem kell,
hidd el, kell,
kell...
szellemeim is semmivé lesznek,
míg jelen vagyunk, össze tartozunk,
akaratlanul is egyek vagyunk;
tapadnak rám mind, mind, mind...
rajtam,- rút nyomot hagynak,
mély árkokat karcolnak
ahogy egyre fogynak,
időmből időt lopnak,
s mégsem bánom,
korom nem tagadom,
minden ránc a jó barátom,
földön, ha már megadatott,
stabilan, két lábbal járok, látok,
látom reggelente a felkelő Napot,
látom az eljövendő holnapot...
amiben én is,
amiben Ti is, benne vagytok,
- s ez mégsem átok!
... várok rátok.