Ernst Ferenc: Összeraklak

Ha összetörsz,
és én téged szerteszét,
ha szádból számba
adod a víz ízét,
ha átnézel rajtam,
mint a téren,
ha két oldal között vagyunk
egyetlen érem,
mit valaki feldob, vagy épp elejt,
ha a tökéletes az, ami selejt,
szóval ha összetörlek,
és te engem szerteszét,
miközben vérző ajkad
kapja szárnyra a szóbeszéd,
s véred lassan alvad ajkamon,
talán az lesz az utolsó alkalom,
ha absztrakt, szerelmi kép
leszel darabokra hullva szét,
tudod, én akkor is
összeraklak.
Minden nap. Egy versben.
Önmagamnak.