Nagy Horváth Ilona: Grafit

Nem ki.
Hanem magamba.
A szemed hamar megvolt,
de aztán sokáig kerestem a szádat.
Az sose tetszett annyira,
(sima száddal mit kecsegtetsz)
((ez jutott mindig eszembe róla))
talán, mert valaki egyszer már csókolt
engem ezzel a szájjal.
Aki aztán hazudott.
Akin bevasaltam egytől egyig az összes hazugságát,
(mert végtelen az én szerelemtelenségem is)
és most Ibsen örülne, hogy minden igaz.
De én a lap fölött ülve mindig
arra gondolok, veszne a többi,
akár az origóig,
csak te lennél az.