Csata Ernő: Gyökereim…

…jégkorszaki génüzenet

Némelyek szerint bozgor vagyok
vagy hazátlan olykor,
megsértődnék, de a szót
nem értem semmi módon.
Talán baskir lenne vagy bazgir,
így emlegetnék Magna Hungariát,
ahová visszajárt Julianus barát?
Hiába az akadémiai métely,
bizonyos szkl betűkkel
jelölt nép az ősöm, mely csak egy volt
és van ma is: ez a székel(y).
A Kárpát-medencébe régen jöttünk,
itt érvényes telekkönyvünk
a hétezer éves tatárlaki amulettünk,
de ősibbségünk krónikája
a székely galambbúgos kapulábra
– itt a fenyvesek között – rávésett pálma,
aminek Konstantinápolyig nincs nyoma.
Hol látott a székely pálmát, hogy utánozza
s az asszonya hol látott pettyes párducot,
hogy falvédőjére ezeket varrja?
Tán a kusföldön, ahonnan egy őshaza
ősemléke él génjeiben s azt vési, rója, varrja:
kőbe, fába, rongyra, a még el nem felejtett
titokzatos rovásával e büszke nép
csupán igaz történelmét írja.