M. Karácsonyi Bea: Visszavált
Emlékszem, vetkőztek a rozsdás fák,
borostyán pupillád lett a tájam,
mostoha testvérek, anyák, apák,
ágakként óvtak ott tőled százan.
Mégis olvadtam mézszín karodba
- villamosom lettél fel az égig,
végül beleégtél tudatomba,
hogy velem lehess a végső révig.
Azóta nem félem a nagy folyót,
ami elválaszt életet, halált,
és, ha majd itt hagyom a földgolyót,
örülök, hogy az isten visszavált.