Kolev András: Ébredő vidék

(ujjgyakorlat)

Gödör-mély hajnal, zörgő csontzene,
a szél rohan, megáll a villamos.
A házak sarka mintha feslene,
az út saras, a háztető habos.

Segédlegényke köpköd, káromol
és csontig átkoz minden másnapot.
A gyomra bántja, lángoló pokol;
s a hó a zárra éjjel ráfagyott.

Anyuska ordít, nyitva, jöjj be már,
itt elfogyott az összes sült csülök.
Szemközt a bót meg éppen most bezár,
a pék dühöng: megöllek, esküszök!

Idilli kép, apuska már evett,
motyogva áll a friss lepény fölött:
mit ér a szó, ha nincs mögötte tett? -
így emleget megannyi elnököt.

A pék csitít, a nej meg közbeszól:
a trón felől nem kéne hangosan!
Mi köllene, megint a csirkeól,
cölöb helyett meg ócska szandokan?

A bátyja bölcs, és hallgat egy nagyot,
megszokta már, csak üldögél tovább,
rágcsálni kezd egy sós köménymagot,
legyint, te jány, nincs nálad ostobább!

Sóhajt a pék, itt mindegyik barom.
Hiába tél, de mégis nyitni kék.
Öt óra húsz, kisfröccs az asztalon,
édentől erre, ébredő vidék.