Fövényi Sándor: Csalódott poéták árudája

Valami olcsó boltot kellene nyitnom,
és kiírnom: Csalódott poéták árudája.
Kapható lenne itt mindenféle lim-lom,
szegek, keresztek, álszentek mosott ruhája.

Ó, és a megszakadt szív, az külön terem,
halk hegedű szólna, s a rogyadozó polcokon
üvegbúrák alatt a gazdag gyötrelem,
a csóróké persze, csak ócska rongyokon.

Valahol hátul egy homályos sarokban
lenyúzott rókabőrön kéjesen heverő ősz.
Zörgő lomb, gondosan kimért tasakokban,
melyben bónuszként pár percnyi alkonypír rejtőz.

A tavaszt külön árus mérné kilóra,
ha ütött az óra, és eljő a rügyfakadás.
Lágy szellő, selyempapírba csomagolva,
hogy zizegve hűtsön minden űzött látomást.

Hátra van az édes-mostoha karácsony,
villódzó mákos diódák futnak körbe-körbe
a megszentelt műanyag családi kalácson.
Kezek, (melyek asztal alatt szorulnak ökölbe).

Nem maradt másom, csak néhány egyszerű szó,
a pult alatt hevernek, ahol a puska töltve,
és az én távolságaim ólomgolyók,
amiket beleeresztek az első vevőmbe.