Kapui Ágota: A sereglő idő

Régen elásott kincseket
kutat bennünk a sereglő idő
megannyi ásónyom minden
pillanat
csontok ásványain megcsillan
fel nem épített létünk
széteső alaprajza
csöppenő mészkövek
szobrot alkotó
könnye

Laza talaj a test
széthull benne a fájdalom
ellenállás nélkül
hasít a fém-idő hegyével
szívünk felé
nem utolérhetetlen a halál
kínozza foglyát a gondolatot
agyadban ott van már
csak szívedig nem ér
le még.

Nyöszörög a szó,
mint a lánc a kútban
hömpölyög ereinkben
zúgva a vér, szomorú Léte
folyó
visszahozhatatlan mélységek ölébe
csörögve hull az aprópénz-akarat

Soha nem remélt
szunnyadó rétegek alatt
ott ragyog az örökké szabad
cizellált mívű
ritka gondolat
alányúl ásójával vigyázva
a nagy régész:
a sereglő
idő