Dóczi Székely Gábor: Alvó-éber idill
Mellettem fekszel. Oldalvást.
A takaró fölött tárt vállad
Lehulló hajad takarja.
Virgonc álmod már hol kószálhat?
Ujjaimmal pőre bársonyt
Simítok végig. Örök kezdet.
Egyvonalas „há” hangot fúj
Belső sípod, az ős lélegzet.
Éberen figyellek. Alszol.
Más-más létállapot a miénk.
Fényben jársz. Éjt virrasztok én.
Lelkünk ugyanott. S ők tudják, miként.