Szervác József: Margit!

Egy boncasztalra készülsz, ha velem.
Magam már kötésig kitárva.
Forrhatlan sebeim előtted
megannyi csapda. S már hiába
jössz akár az ég felől,
felém fordított arccal, jól vigyázz.
Ha míg ingembe öltözöl,
halálaimba költözöl.

* * *

A szerelem mint fantom-
fájás az amputáltban,
kóvályog bennem.
Mintha elestem
volna egy semmi harcon,
s ha elém állsz, csak mint vigyázzban
holmi fedetlen fejű tél
zúzmarás emlékművinél.