Szervác József: Mi fájna?

Mi fájna itt, e fűtött februárban?
Ez már talán az igazi aranykor,
a félelem csak odakinn bitangol,
talán egy másik Európában.

(Itt béke van, kis inkubátorokban
kis koraszülött népek és fölöttük
bölcs és túltáplált felcserek dekákat
s pulzust mérnek és majd megvitatják,
melyik kire hasonlít. S Európa elszánt
fattyai kalkulálják, melyiknek mennyi
kenyér és mennyi bomba kell majd.)

Mi fájna itt, e laktató vadonban?
Ez már talán a tejjel-mézzel ország,
a bánatot csak másutt porciózzák,
talán egy másik Magyarhonban.

(Hazányi járókában szanaszét nép,
kicsit koravén s többnyire
munkáskülsejű és többnyire parasztos,
és olykor ő sem tudja, és olykor semmit,
hogy hova viszi a vonat, de vasárnap
este csomagol, és hogy miért, de a kocsmába
bemegy, hogy kinek, de mindig adóssága
van, s pontosan kimutatható, hánynak
autója, hánynak gyomorfekélye.)

Mi fájna itt, a fájdalom kihalt.
Élünk ítélet s amnesztia nélkül.
Életeinkből katedrális épül,
halálunkból szemérmes vádirat.