Lelkes Miklós: MIKOR IDŐT HABZIK A FŰ…

Mikor időt habzik a fű:
félelmetes az egyszerű,
s fehér habjába lép a hold,-
ó, ami volt, jaj, az se volt!

Mikor időt lángol az ég:
a bonyolult szívedre ég.
Kék láng agyadban felsikolt:
az is volt, ami sohse volt!

Nézem a fény-árny képeket.
Az árny-kezekben fény-kezek.
Lelkekben mélyen mélysötét
várja vaksin üstökösét.

Fű elhabzik, új fű kinő.
Álruhás bálban ál-idő.
Hófehér lovon ál-király.
Leng, leng a régi álszakáll.

Az erdő múlttá párolog.
Elvillannak a csillagok.
Hiszed: lehulltak. Ám lehet:
más égboltra sereglenek.