Arany Tóth Katalin: A HALLGATÁS ÁRA
Kérdésre válassz:
ha felelsz,
rád zúdul a szenny.
Fontold meg jól, mit üzenj!
Ha felelsz,
elönt a szavak fekáliája,
nyakig merülsz
a balkáni demokráciába.
A torkok bűzös leheletétől
rongyolva foszlik a csili-vili,
és sorsodra billen a tele bili.
Rád ömlik
a moslékos jelzők dac-hada,
neked feszül
a ragacsos vádak
rothadó tompora.
Ahol önmagad
a köznek
szívből adod,
ott összekötöznek,
összezsugorítják,
beléd fojtják,
csönddé oltják
jó szándékú akaratod.
Az őszinteség divatja
így múlhat el.
Ha nem felelsz,
tán siket vagy,
netán büszke és konok?
Mire egyet alszol,
már háttal állnak
kíváncsi idegenek,
barát-jelmezes ellenségek,
s az unott rokonok.
Ha nem felelsz,
van, ki azt terjeszti,
valamit titkolsz talán...
Büszke hangadóként
élvezettel provokál,
átsüvít suttogó hangja
a sokaság
törpe csontú homlokán.
A honszeretet divatja
így múlhat el.
Kérdésre válassz:
hallgatsz, vagy felelsz.
Egy önvallomásra
csöndet vagy stigmát tehetsz.
Eldöntheted: becsületből,
vagy divatból élsz,
kitartasz a hűség
szent kötelékében,
vagy hazádban
megtaposva,
kihasználva,
megalázva
zárat cserélsz.