Czipott György: Kegyelem

televénnyé kell lenni
rozsdaett falevélnek,
halmokba ha kotorta
véletlen, sorsjárta szél.

– – –

bőrben ronccsádarált hús,
mindegy, mennyi éve már
tudja magát magyarnak.
hallgat úgy is, bár beszél.

csuklószalagján világ,
habár sose kapja meg;
gondjai fölött mennybolt
s égtájakra törve tél.

tapogat, akárha vak.
sortüzek visszhangzanak