Fülöp Kálmán: Ideglázban

Csipetnyi föld,
rögeiből
Kodály-muzsika
árad a forró
esti ködben...

Holnap lehet,
hogy későn
ébredek -

hajnalok fia,
gyolcs éj gyermeke.

Az éjszakai kőrtáncnak
már vége,
Béthel  hegyéhez
indulok véle...

Ott,
lágy dombok
hajlatán,
völgykatlanok
igézetében,

ahol a
sok-sok
sarlatán
bozót les rám
a karcsú
térben,

ott,

velőkig
égő
gondban,
tüzek barnuló
hajnalán,

ahol
az erdőszéli csendből
nevet ránk
ezüst
árvalányhaj,
s megmar
a kolontos csalán...

Betüláncok,
szófüzérek.

Sintér időt
rejt a holnap.

Hideg,havas
arcok árnyán
vesztegel
az öreg csónak -

hajszol
baljós
gyanakvásom,

hitem helvét,
nem adom fel
népem
nyelvét.

Vastag
kálvinista nyakam
ellenére
sem fordítom
fel a világ

Isten által
rendelt rendjét.

Mindennapos
ideglázban
élek tüzek
lobogásán
Kis- Küküllő
mosolyában...