Pethes Mária: Absztrakciók

magas búzát földre terít a szél
senki földjén szerelmeskedünk
névtelen vadvirágok bókolnak
mezítelen testünknek

elsuttogom még nem tudom
hogyan menthetlek fel a rejtőzködés
alól és mivel bizonyíthatom többé
már egyáltalán nem vagyok
közeledben a régi

villám hasítja ketté az éjszakát
mennydörgést vonszol a Göncöl-szekér
mintha kísérteted haladna át a tű fokán
mintha a semmi selymébe öltöznél

szíved még mindig engem tékozol
pulzusod pár másodpercre kihagy
a vágyak lázas szökkenésében
még rám éhezel de még mindig
valaki más húsába zártan létezel

naplementék és napfelkelték közötti
távolságban úgy tűnik élsz de valaki
más aratja le éveidet és beledagasztja
a föld kovászába

továbbra is érzem mágneses vonzerőd
te a józanság hűvöse a titoktartás vidékére
űzött kalandor de már nem hiszem
hogy visszatérhetsz elhagyott kikötőmbe
hajódon az összetartozás rakományával