Ernst Ferenc: Gyere

Gyere, ülj ide mellém.
Nézzük együtt, ahogy
színes levélkönnyeket
hullatnak az őszarcú fák.
Talán a nyarat siratják.
Az elmúló időt.
Talán az örömtől teszik,
hogy újra lábaik elé hajol,
fehér leplében érkezve a tél.
Gyere. Ülj ide mellém.
Simítsd le könnyeim.
Lágy ölelésedben hozd
vissza a nyár melegét.
S közben takarj be,
tisztán csendesen,
hagyd, hogy tőled
káprázzon szemem.
Vezess, magadhoz,
amíg még járhatok.
Hagyd, hogy én hagyjam
a frissen hullt havon
az első lábnyomot.