Vámos Hang György: Csönd
Hatalmas csönd jár a réten,
varjak tépik a havat
s fent a szürke égen
éppen
megcsillan egy tenyérnyi nap!
Látta, aki odanézett!
Mint a maga elé révedt
halász, a jégbe vágott lék alatt
a titkos vizek mélyére tartó
konok és hallgatag halat.
Látta, aki odanézett!
De, ki látta volna?
Hisz nem bolond, hogy erre járjon
csupa hó és varjú tájon
-- kinek nem itt a dolga!
S lám, az úton messze,
egy gondját szekerező férfi,
türelmét vesztve,
hogy gebéje nem érti,
sovány lovát veri
s „hóóóha!”
-- Megáll, leszáll
s a tömött zsákokat sorra
lehúzza, lerántja
a fekete földdel átvérzett hóba.
Hatalmas csönd jár a réten.
Amilyen csak olykor,
csöpp falucska fölé terül,
ha a súlyos harang megáll,
réz-húsában szűnik, elül
a zsibongó jajgatás…
S a világ egy percre más:
néma lesz, csukott:
hogy hallani falu szerte,
a templomszolga,
ki a harangot verte,
kötélbe fogódzva
mint szuszog..!
Hatalmas csönd jár a réten.
-- Vagy tán csak alszom éppen...?