Illatával rám hajol, utcahosszat
jön velem, szíven fog a nyár. Hajában
lámpafény, zsongása halál. Derengő
rózsavirágok

halkan ringó mély susogása bódít,
kócos loncok közt ki-be jár, szememből
álmot lop az éj, s hazavár, hol álnok,
ritka szövésű

fájdalom lóg szürke szögekre verve,
s porszagú ábrándon, akár az éhség,
zörgő csontokkal kalapál a semmi
semmibe véve.