Ernst Ferenc: Napárnyékban

Két függöny közé szorult ablakomba,
a való világ lengőajtói között,
árnyékok hullanak homlokomra,
újra az arcom mögé költözök.

Gondolataimnak ellenszegülve,
nyafogni kezd a múlt szülte perc,
énem, mely eddig önmagát kerülte
kiütéssel győz, és vele ünnepelsz.

Új arcom árnyék, mögötte, bennem én,
apró szimuláció csupán a nap,
valami kísérlet, az élet peremén,
ha sikerül, megérted miért vártalak.