Pápay Eszter: A vakond meg a gond...
Hiába, a gond, a gond!...
zsörtölődik a vakond.
Hiába van szép sötét lakásom,
a kamrában giliszták, rakáson,
a tetőn gyep, mi vastagon takar;
az asszony most ablakot akar!
Azt mondja, biztos megértem,
eleget lakott már sötétben.
"Napfényre vágyom!" - fújta.
"Élményre, tengeri útra".
Hiába rajta fényes bunda,
azt is már réges-régen unja.
Azt mondja, más már a divat.
Holnapra szabót is hívat.
Egy csöppet tán rajtam is igazít...
Vagy keresi máris az igazit???
Nehéz sors a vakondé...
sóhajtozik vakondné.
Ha volna is rajtam szép kalap,
ki látná mélyen a föld alatt?
Ha rágondolok, szinte kín ráz,
sehol itt egy zenész színház,
netán egy kávéház, finom, jó nevű -
szomszédom egy öreg lótetű...
Sokáig tűrtem, ahogy illik.
Na de most már így lesz mindig?
Nem vagyok kiszáradt múmia!
Az álmom egy napfényes kúria!
Untat már a vaksi élet,
nem bírom a sötétséget!
Hites párom persze morgott:
mért csinálok ebből gondot?
Szervez ő majd luxus utat:
fúr egy újabb alagutat....