Pethes Mária: Nem ígérhetem

köd boronálja édes földed
a szél kiszánt belőle
egy boldog rögöt
a Tó hullámaiba mártja
sáros tajték ringatja a jövőt
szennyes szavak szitálnak
fűszálak alatt menedéket kereső
csiga nyikorog
szótlan madarak szállnak
borúval díszíti fel a fákat a telihold
megversellek százszor és ezerszer
de nem ígérhetem
hogy fennmarad neved
ha nem találok olyan szót
ami megkondítja
az édesanyanyelv kardvasát
talán síkságaidon felcseperednek
még szikár akácfák
mézillatukkal magukhoz édesgetik
a reményt döngicsélő életet
lombjuk befogadja a hontalan estét
és a törzsük körül áramló homályt
porfogóként a szikkadt homokra terítik
és jönnek új sirály-seregek
villogtatni tavaid tiszta tükörképét
és új madarászok akik elhantolják
az elhullott hattyúk testét
és új halászok hálóikban elvontatják
folyóid partjáról a sötétséget
talán születik egy új nemzedék
képes lesz megteremteni a békét
biztonságot élhető életet
és szerelmes szívvel szeretik
ezt a hazát