Pápay Eszter: Álmom, a nyár
Elfáradtál, álmom, öreg Nyár,
tudom, te is érzed, hogy erőd elhagyott;
arany-mosolyoddal némán hallgatod,
ha kérdem: ugye, neked is fáj?
Elfáradtál, álmom, öreg Nyár,
lankadó karjaid lehúzza a teher;
napfény-arcod bágyadt mosolya felel,
ha kérdem: végleg itthagysz-e már?
Egy elkésett akác
bólint szavamra. Itt a szegletben
már árnyékos a kert.
Még dús zöld lomb -
úgy táncol, úgy susog, ahogyan rólad
álmodó szívem vert.
Elfáradtál, álmom, öreg Nyár,
simogató szellőd hűs nyugalmat lehel.
Napfény-arcod bágyadt mosolya felel,
ha kérdem: ránk most mi vár?