Fülöp Kálmán: Imádom

Titkaim elrejtem
felsebzett szívemben,
s ha a szükség kéri,
kirángatom onnan-

a nappalok árnyán
vérzik az igazság,
a száraz közöny
könnycseppekben lobban.

Szorongó énemben
harangoz a hajnal-
ébredésem csendjén,
csiklandnak az álmok-

imádok a reggel
borzas arcán járni,
s az élet tükrében
látni a világot.