Ernst Ferenc: Álomtöredék

Az erkélyen ültem, a fények halvány pontok,
lenn a parton fátyolköd szitált,
százezer kalandor rég vitorlát bontott,
én rád gondolva, egy üveg bort talán.

Az első korty a számon ajkad selyme volt,
zamata elnyomott minden illatot,
az esti csend a lombok közt dalolt,
hangod emléke lágyan ringatott.

Magunkra gomboltam az esti kabátom,
alatta vágyam álomba merült,
magamban ültem, de még most is látom,
érzem, simítasz, mélyen, legbelül.