Vernyik László: De facto

A dér most lassan eszi a fákat...
stigmákat rajzol törzseikbe köd.
Ha nem láthatlak, megöl a bánat,
hisz újabban többet vagyok nálad,
a foszló kötőszövetek között!
Szarkák szállnak, széljárta szívemben...
megront végleg egy fészekfoglaló.
-A meztelen igazság kinek kell?
Ha fáj a vetélés,...ha torz a szó?...
Bölcsőket ringat béna kezével,
és holt anyjának törli homlokát,
birokra kelve kétezer évvel,
kérdőre vonva léted szent jogát!
És nem kíváncsi a válaszodra!
Mert itt mindenki halállal fizet!
Nem számít, hogy vágyol-e a jobbra?!
...Százat sem talált az Úr, ...sem tízet...
Itt mindenkit a Gyehenna éget!
Csak engem nem, mert emészthetetlen!
Lángnyelv nem olt lángokat!- ....Lángokat,
melyek bent, végleg felemésztették
az igazság fajzatait... Sokat
kértek tőlem zálogba, ...cserébe...
az Életem lett vezéráldozat!
Ám, Ti mégis vígadjatok most már!
...Táncoljatok ravatalom körül!
Tudom, néha több vagyok a soknál,
s tudom, hogy bennem minden megőrül!
...Egy dolog nem! Az soha nem!-Soha!
Édesanyám a versek asszonya!
...Általam vész el, ...általam, noha,
csak versek által vagyok gyilkosa...