Pápay Eszter: Nyitott tenyérrel
Hajam szálait is számon tartod.
S lásd: némelyik olykor kihull.
A teremtés-képletben a változó állandó.
Akár a tenger: árad és csitul.
Derűs ragyogásom tegnappá fonnyad,
s így végzi minden sóhajom.
Dúdolom persze, bár nyitott tenyérrel,
ha mára dal kell: hogy most jó nagyon.
Napjaim, a sűrűn pergő szemek,
sorsom olvasóján görgetnek tovább.
Sirassam, vagy így is ünnepeljem
a hűs homokra épített csodát?