Kalász István: Végül a fű
Eltelik egy éjjel, egy nap,
két hét, az évtized meg a másik,
mire az ember rájön:
a ház mögé kell egy pad.
Hogy onnan hallgassuk a
szobai óra ketyegését,
érezzük a fű szagát,
a metszett rózsabokrot,
nézzük a kerítést, amit
magunk építettünk,
megérezzük a házfalban
a meleget, a téglákban
maradt fényt, ahogyan
sötétedés után jön elő.