Dóczi Székely Gábor: Három költő hajnali sétája

HAJNALI SÉTA

Tavasz bolyong a kert alatt,
ma ő a támaszom,
rügyek csomója felszakadt
a bolyhos ágakon.

Kövér, taréjos fellegek
mögött a fény oson,
kutyám a sárban hempereg,
füvön, keréknyomon.

A szél bozontja lágy azúr,
kavarja száz titok,
remegnek, mint a hárfahúr,
a karcsú nárciszok.

Megült a jámbor réteken
csapatnyi báj, gyönyör,
itthon vagyok, de végtelen
szelíd magány gyötör.

Reményem mellém andalog,
szorítja két kezem,
s a halhatatlan hajnalok
honába érkezem.

B.Mihály Csilla

Hajnali séta
(B. Mihály Csilla azonos című versére)

Elindulok egy hajnalon.
- Oly tüzes most a nyár -
Csak azt tudom, hogy szomjazom,
de Jákob kútja vár.

Homok karcolja két tüdőm
s a száraz, durva szél.
Kerget tovább vad-perzselőn
a délelőtti fény.

Halott a puszta, daltalan.
Szöges magány helye.
Vadak járta és arctalan
mint szívem belseje.

A bűn sötétjén át megyek,
üres korsóm viszem.
A szomjat oltó hűs vizet
remélni sem merem.

A kút káváján ülve vársz.
Szikkasztó szél sziszeg.
Szemembe nézel míg felállsz,
s magadból adsz vizet.

Smikál György

HAJNALI SÉTA
B.Mihály Csillának

Nem tudom, miként kell verset
írni a hajnali sétáról.
Hogy vágyódhat ki e szerzet,
mely tán meg is véd vagy vádol?

Honnan hozzak metaforát,
égi képet földi köntösben,
hő forrást, ami nem fagyhat rád…
s csak szabadít utódban, ősben.

Hajnali séta, küldj választ:
delejezzen szót a történet,
rangod megújít, nem fáraszt…
A megszült líra őriz téged.

Ezredéve ami volt s van,
szívedben ugyanaz a séta…
Künn nincs, csak lótás bomoltan.
A fény tiszta, az alkony céda!

Nem tudom, miként kell verset
róni a hajnali sétáról?
Mely az úton megkerestet,
s bár nem sétát, csak eszmét tárol.

Dóczi Székely Gábor