Fülöp Kálmán: Alkonyi séta

Hozzám nőtt a falu,
az udvarokba nyíló kapuk,
s benne minden-
elmémben érlelődik
tüze a bíztató szónak-
virágok nyílásán
léptem kopogását
hallgatja az idő,
amint lábnyomaimba
kapaszkodik a rejtőzködő
holnap.

Szerencsés ember vagyok,
mert játszani tudok önfeledten,
kisgyermekmódra
gyorsan megbékélek
a rejtőzködő mával,
s a hosszú házsorok
édes magányán
szembe megyek,
a vérző valósággal.