Vaday Attila: Kérdés a vértanúkhoz

Nézz körül Aradnak vértanúja,
Van-e itt, miért érdemes volt halnod,
Veszted jutalma, ez erkölcsi rom,
Látnod kéne, mivé lett honod.

Kár volt elszenvedni mindazt,
Mit számodra bitó, s golyó hozott,
Semmit nem ért a gyötrelem,
Hisz, fiaidból csak önzés buzog.

Vagy tán nem ők, kik az élen állnak,
Lám úgy gondolják Ők azok,
Hogy lehetnek ezek ilyen bátrak?
Bár hazudni mindig, mindegyik tudott.

S hová vezetnek? Aggódásunk görcsös,
Szakadék szélén, már nyakunkon kötél,
Hisz itt gaznak, s tolvajnak áll a zászló,
A becsület, itten semmit ér.

Halni vágyna százezernyi ember,
Ki nem bírja a morál mocskait,
Elmenni innen, hová is lehetne,
„A nagyvilágon e kívül…“ szólták egykor itt.

Hol, vannak azok, kik segítenének,
Önzetlenül igaz honfiként,
Áldozva mindent, oltárán a népnek,
Hogyan kereshetnénk meg őket, miként?

Vagy nincs ember már ezen a földön,
Itt a Kárpátok bércei között,
Ki becsben éli múló létét,
Tán mind, mind elköltözött?

Már nem történik semmi,
És nincsen égi jel,
S lassan elpusztul ez ország,
S majd e nemzetet, senki sem siratja el.

szozattv


szozat a tiszta hang
  2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 2023.06.10.11.XVI.Szent_Korona_Konferencia03 Családom bhi 2023október 31 Históriás szabadegyetem 2023 06 02 2023. 02. 25. SZENT KORONA DÉLUTÁNOK03istenszülőMeghívó két oldalonszekelyfold-november Szaszregen-december2022 pusztaszabolcs-1Meghivo Orosz Ors Szoborsors aink c könyv bemutatójára Gyóni_kötet Patriotak-Kronikaja-4.1 
 
szentkorona orszagaert alapitvany logo

 


egyesuletkopf