Ölvedi László: A bányász éneke
Bányász vagyok, fojt a bányalég,
Mellemre sűrű ködök ülnek,
Mécsesem rőt lidérclánggal ég.
Síri csendben mélylik a tárna.
Messze, messze zokog a visszhang,
Mintha mindig temetés járna.
Rombolt a rém, bedőlt a bánya;
Kikelünk még alatta, holtan
Pusztulhatunk, a fene bánja.
Kopogok a koporsódeszkán:
Kemény talán száz süket fülnek.
A feleletet várom eztán.
Jó szerencsét! nagy bíztatásom
nem hallja más itt senki, senki.
Jaj, pedig nincsen semmi másom.
Nem bírom már sokáig én sem,
Megöl a bánya gyilkos lehe
S túl leszek minden szenvedésem…
De lelkem ég a Davy-mécsben:
A bánya mély, halálos, setét;
Mi lesz, ha e robbanó légben
Kinyitom a lámpám födelét?