Sajó Sándor: A magyar sors
Veri, veri maga bűne meg az Ég;
Ha sok bűntől, – mégtöbb bútól patinás,
Egész lelke ezeréves ősi gyász.
Csodaszarvas csalogatta nyugatra,
Itt azóta száz eb marja, ugatja;
Ekevasból mindig kardot kovácsolt,
Ezer évig sírhalmok közt bukdácsolt.
Hová lett a hősi népek eleje?
Úgy elfogyott, mint az Alföld erdeje;
Átkos sorsa verte, vágta, gyötörte,
Úgy fektette magaásta gödörbe.
– Tiszaparton nem zengek már toborzót,
Gyalulják már nekem is a koporsót;
Felhős lelkem búsgondolat cikázza:
A magyar sors végképp el van hibázva.
