Tollas Tibor: Kárpátaljai krónika
Három falu határszélen:
Tiszabecs, Uszka, Milota,
a tavasz irgalmas ölében
három haldokló katona,
úgy feküdtek a Tisza-parton,
koszorús virágok között,
a férfiakat elhurcolták,
a falu gyászba öltözött.
Csak rémült asszonyt és gyereket
rejtettek zsalus ablakok,
a hajdan hangos, tág határban
némán szántottak asszonyok.
Lovak helyett húzták az ekét,
mint régen jobbágy őseik,
kik új életért vetették be,
– nem a maguk – más földjeit.
A férfiakat puskás őrök
hajtották el a szolyvai
táborba, hol ezrével haltak
a „szabadítók” foglyai.
Túl a Tiszán húsz üres falu,
mind férfi nélkül, néptelen,
– Kárpátalján, jaj! így kezdődött
az eltitkolt történelem.
Gyalogmenetben csontig fogyva,
ki nem bírta, árokba dőlt,
ki megmaradt, az később halt meg,
– sztrichnin mérge lassan ölt.
Néhányan hazavánszorogtak,
küszöbük előtt estek el…
Hiába kérded, mi volt vétkük,
a halott fogoly nem felel.
München, 1988.
/1945 tavaszán, Kárpátaljának a Szovjetunióhoz való csatolása előtt,
23 Magyarországhoz tartozó határmenti községben is szovjet közigazgatást vezettek be.
A magyar nemzetiségű férfiakat, – e községekből, csakúgy, mint Kárpátaljáról –,
már korábban összeszedték és a szolyvai haláltáborba hurcolták.
A visszatértek szerint a tábor orvosa sztrichnint kevert a foglyok ételébe./
