Finta Gergő: A fák

A fák, a fák,
A lombtalan fák
Puszta karjaik'
Hova nyújtják?
Puszta keblet
Ők kinek tárnak?
Talán bizony
A csalfa napsugárnak? - -

A fák csak egyre állnak
S várnak.
Ősszel sivító szélben,
Dermesztő fagyban télben,
Éjfélkor, délben
Várnak.

Mert sejtik ők,
Hogy sem az ősz és sem a tél
Nem örök
S az él,
Aki nem csügged el hamar!

Nézd csak, rügyet rejt ama galy
És egy tavaszi éjen
Bizsergető nedv indul meg a fában
S ezer ágon és ághegyen
Duzzad a bimbó, hogy virággá legyen - -
Tudja a fa, hogy ő nem vár hiában!