Jánosházy György: Elégia egy faszenthez
lábad előtt az évek, emberek,
izom szakad, veríték s könny pereg,
vonaglik, szenved a világ alattad...
és te csak állsz közönnyel, rezzenetlen,
szád szögletében egyszerű mosoly,
unottan játszod, hogy imádkozol,
de semmi érzés nincs festett szemedben;
ám szíved helyén beleásta hosszú
fogát a vénhedt fába egy gonosz szú,
s mohón furkálja keresztül-kasul,
szorgalmas percegését egyre hallom;
holnapra tojáshéj, vékonyka ballon
a tested, s tarka foncsikákra hull.