Petőfi Sándor: Zöld Marci
Mely akasztófának vagyon keresztelve,
Akasztófa mellett hollók károgása,
Nem volt Zöld Marcinak hét országban mása.
Pej csikó szájában fényes acélzabla,
Hányta a szikrát, ha a csikó harapta.
Rajta, Zöld Marci, te futottál, röpültél,
Mint a lobogó láng, kit elkapott a szél.
Ugyan csak megteszi!... Marci, hol vehetted,
Lobogó gatyádat, lobogó ingedet?
Szép menyecskék varrták fejér patyolatból
Csók lett érte díjok piros ajakadról.
Szép legény volt Marci, szerették a lyányok.
Ha én utánam is annyian volnának!...
Amerre Marci járt, volt harang szólása,
Sok szerelmes szívnek hangos dobogása.
Minek volt sarkantyú kordován csizmáján?
A szép szó is fogott sörény paripáján.
Nem is a ló, hanem hát a tánc számára
Verette a csengőt csizmája sarkára.
Rátermett a táncra Marci, nem tanulta;
De ő tőle sokan tanulhattak volna.
Betért a csárdába, ha szólt a muzsika,
S szilaj kedvvel amúgy magyarán megrakta.
Nem kívánkozott ő Bakony erdeibe,
Oda csak a félénk tolvaj rejtezik be.
Bokrok közé búvik, onnan ugrik elő,
Ugy ragadja torkon, aki arra menő.
Marcinak Hortobágy volt rendes tanyája.
Hortobágy, a puszták óriás királya.
Kiállt az országút síkjára, s az utas
Száz lépésről látta, hogy majd lesz nemulass.
Ha gazdag utas jött, Marci így kiáltott:
»Ide az erszénnyel, ha nem kell halálod!«
Ha szegény utas jött, ezt mondta szívesen:
»Nesze az erszényem, s áldjon meg az Isten!«
Fegyverneki puszta, fegyveneki puszta,
Szegény jó Zöld Marci halálát okozta,
Négyágú épület volt halálos ágya
S temetési dala varjak károgása.
(Pest, 1847)
