Vörösmarty Mihály: A búvár Kund
S a part fölött, a nagy Dunán
Ki népe zajlik ott?
Föl Endre! Béla! föl magyar!
Ellenhad az, mely vészt akar,
Ellenség zajlik ott.
Ő az, ki partidon halad
És száz hajót és száz hadat
Hoz, oh hon ellened,
A gőgös Henrik az, ki rád
Hoz háborút, és hoz halált,
S bízik, hogy eltemet.
Föl Endre! Béla! föl magyar!
Pozsonyhoz kell a férfikar:
A vítt Pozsony remeg. –
S melyik magyar nem megy, ha kell?
Utánok a hon puszta hely:
Mind harcon termenek.
De a király bús, s Béla szól:
„Csaták miatt ha nyughatol
Oh ifju szép hazánk?
Teremt-e Isten több magyart,
Míg a világ, míg napja tart,
Ha mink is elfogyánk?”
S fellázad a bú, a harag
Busult szivekben háborog,
Mint tenger és vihar;
Még inkább vért, hadat kiált
S hírért, hazáért száz halált
Kész halni a magyar.
Csak barna Kund nem háborog;
De bátor szíve feldobog,
Mint hegyben a tűzár;
„Halld, Béla, majd ha éj jövend
S a part fölé száll néma csend,
Ott Kund egy szóra vár.”
Csekély a szó, köz a vitéz,
De úgy van mondva, oly merész,
Hogy nem lehet hazug.
Hős Béla parthoz tart legott,
Hol vészben a megcsapdosott
Dunának árja zúg.
Járása, mint a rémeké,
Éjfélig le és fölfelé
Dobog magányosan;
S még semmi hang, még semmi jel:
Kund nem jő, távol és közel
A puszta szél rohan.
Ki az, ki a víz szörnyekint
A förgetegre föltekint
S meg habba öltözik?
Ki vagy te, aki jársz alatt
S ijeszted a futó halat,
Mely mélyeken lakik? –
Vésztűzben néha vízen át
Henriknek látni táborát,
S Pozsony kivillanik;
S ím a Dunából szirt gyanánt
Egy ember, kit mély árja hányt,
Sötéten felbukik.
„Hah Kund te vagy?” s még nem hiszi;
„Hah ember!” őt így kérdezi:
„Mi dolgod ott alant?”
„Hej Béla! víz hullámiban,
Míg rajta zúgó vész rohan,
Jó lenni ott alant.”
Szó Kund – és ő az – „Nézz oda,
Hol Henrik felriadt hada
Tolong a víz iránt!
Nézd, táborában mint remeg:
Hajóit e kar fúrta meg;
Hadd vesszen, aki bánt.”
S villám tüzénél Béla néz,
Túl parton minden habba vész:
A zászlók hullanak,
Özön fut rajtok el vadon,
És száz hajón, és száz hadon
Hullámok omlanak.
Kund hol van? félre költözött,
De ollyat száz ezer között
Hős Béla feltalál.
S fúl a mezőn, túl a hazán,
Fut, búsong Henrik vert hadán,
S Pozsony végvára áll.
1829.
