Mécs László: Sírnak a magyar háztetők
szerelme szétcsapong.
Sírnak a magyar háztetők
a sok-sok jégcsapon.
Az országos mocsár felett,
mely a mohácsinál
boldogságunkra éhesebb:
a Tél jeget csinált.
Nem látszik mostan a mocsár,
amelyből Trianon,
Mohács lidérce száll, kísért:
ünnep van, vígalom.
Nem látszik most még a mocsár:
egy nemzet áll jegén,
s cirkuszt cégérez hangosan
pár felbérelt legény.
Tél van, parancsolt fegyelem,
fagy-kommandójú rend,
vidám vivátok mélyein
alvadtvér színű csend.
Én Istenem, ne adj nekünk
tavaszt, ne még, ne még:
egy híres nemzet süllyed el,
ha szétolvad a jég!
Más ünnep volt Dunánk jegén,
midőn a nép kiállt,
s vivátoznak viharszerű
hangon Mátyás királyt!
Két part nyújtott jég-tenyeret,
s egy nemzet virtusa
találkozott, míg lent zenélt
egy hős nép ritmusa.
A jég elolvadt s lüktetett
tovább a vén folyam,
bent egymást rontó őserők
békültek boldogan.
Most milliónyi háztetőn
egy nemzet lelke sír:
ha most elolvad itt a jég,
elnyel mindet a sír.
1942.
