vitéz Somogyváry Gyula: Az új Gethsemane
Úristen! Milyen apró pont vagyok
kicsiny és gyáva életemmel.
Lázasan, félve, hozzád tapadok
ős-örök állatszerelemmel
Élet, Ifjúság…
Gránátok zúgnak s a halál zenél,
egy kósza sziklára bíztam a sorsom,
csak engem tarts meg, Úristen, csak engem
s a gőgöm, a bűnöm a lábadhoz hordom,
csak tarts meg engem, jaj csak engem!
Síró acélok tépik a sziklát,
köröttem poklok vad tüze lángol,
lemondok kéjről, kincsről és rangról,
Uram! Én félek a haláltól,
engedd, hogy éljek, engedd, hogy éljek!
Apák hörögnek… gyermekek sírnak…
tört koponyákból surran az élet,
minden botlásom, könnyem s erényem
csak azért volt, hogy itt végetérjek?
Húszéves, szomjas gyerekszívemmel?
Úristen, nézzed: nekem anyám van!
És nézd: a testem bús görcsbe rándul…
Krisztus, a haláltól te is féltél,
rólam is véres veríték csordul,
csak egy napot adj még, csak egy napot…!
Nézd, hogy kínlódom s üvölt a gránát…
Uram, felejtsd el a vétket, a multat,
mit bánom én most mások imáját,
csak engem ments meg, a nyomorultat,
csak egy órát még, csak egy órát!
Jaj, hangom sincs már, torkom kiszáradt,
teste4m elnyúlva fekszik szikla-ágyán…
a zaj elnyomja hörgő imámat,
el kell pusztulni… húsz évvel… gyáván…
önzőn, bűnösen, kis féregmódra.
Legyen meg a te akaratod…
/1916. /