vitéz Somogyváry Gyula: Régi legenda feltámadása
amint medrében búsan ballagott
a lelkemben fény gyult, égőn, hirtelen,
mint mikor tévedt, ődöngő vakok
szeme előtt az árnyék felszakad
és látnak újra drága sugarat…
Súgott valamit tegnap a Tisza.
Azt mondta: immár betelt az idő,
istrázsa áll a Beszkidek gerincén…
Rákóczit várja… holnap visszajő…
Vannak, kik látták Lengyelországban
s igérte: hogy már hozza a hadat…
várják jelét az új trombitásnak
s jár a legenda… nő a legenda
valahol… zúgó erők alatt…
Mondják, hogy éjjel, csillagos éjjel
Rákóczi földjét veri a láz,
mivel hogy immár Szuhay Mátyás
rongyos brigádja arra tanyáz.
Sűrű az erdő, tüzük se látszik
rejtve takarják bokrok s a fák;
néha-néha mégis hej, csak kihallik,
ahogy nyihognak hű paripák…
Csörögnek immár arra a nyárfák,
minthogyha rozsdás láncukat ráznák.
– S éjenkint szurtos, szegény kovácsok
lopva verdesik vén kalapácsuk.
Lopva, titokban, messze ne hallják
– munkácsi hóhért föl ne zavarják. –
Szuronnyá hajlik kaszák pengéje
s Rákóczi rongyos, de leghívebb népe,
piros orcával, feszült kezekkel
– S kárpáti kunyhók sugják egymásnak,
várja, hogy egyszer… szürkülő reggel…
csodás erővel s diadalmasan
Beszkid gerincén újra felharsan
Rákóczi drága tárogatója…
Súgott valamit tegnap a Tisza,
amint medrében némán ballagott
s bennem megujult elfonnyadt hitem
s most fénybe szédült arccal hirdetem:
ne nézzetek a porba magyarok!
/1921./
