Benjámin László: Énekeink
1
A bordák közt a világ lüktetése –
Nappal meg éjszaka, apály-dagály,
tenger és levegő hullámai,
évszakok változása, csillagok
menetrendje, élet-halál –
a rettegés is dallam és ütem.
Kalapácsok ritmusa, evezőké,
párosodásé, szívdobogásé:
énekeink!
Velük tetéztük örömeinket,
velük gyógyítottuk siralmainkat,
velük bírtuk ki a kibírhatatlant,
velük mondtuk ki a kimondhatatlant.
2
Fölkaptak, mint a kisgyermeket
apai karok,
átemeltek a Góbi felett
a szörnyeteg motorok –
A Kaukázus meredek hegyeit,
Kína ősi falát,
jártam a történelem kegyhelyeit,
a nagyvárosok piacát –
Ha vitt a vonat, ha motor röpített,
ha mentem, legényke, gyalog,
velem jártak mindenütt a helybeliek
tolmácsaiként a dalok.
Más volt a vidék és más a beszéd,
utam akárhova vitt,
idegen sehol se volt az a nép?
megértettem dalait.
3
Emberek vagyunk: énekelni tudunk.
Közös anyanyelvünk: énekeink.
Énekeltünk a templomokban,
énekeltünk a műhelyekben,
énekeltünk a nászlakomákon,
énekeltünk a harctereken,
énekeltünk a gályapadokon,
sírva-nevetve: dalainkban
a kifogyhatatlan reménnyel,
hogy egyszer majd vidámabb ütemre kering
az éneklő csillag, a föld.
1969.
