Gavallér János: Litánia helyett
Puffad varangy testünk, s lelkünk csontváz sovány.
Tömnek keservmérgekkel, bánattal, könnyel,
szélesre tárt karokkal - Mit tehetnénk? -, már
újra etetnek, s tömik lelkünk, Lencsével!
Testünk kísértetárnyai vagyunk, s futunk
a túlélés irányába. Hiába hív
Isten! Pillanatmámor utunkon futunk,
rabúton, tovább, tovább: Illúzió ív
szivárványa csal egyre arrébb, messzire,
minden emberitől, minden Istenitől
távol, - a biztosíték megszűnt- s megszűnünk,
érzelemlény mivoltunk illan épp. Égünk,
mint vágy-fertőzött fajok Gyehenna tűzén!
Már megfosztottak mindenünktől, csak hitünk,
ösztönreményük lüktet ereinkben, még
élünk, a stációkat végigjártuk…
és ha nem bírunk győzni, sújtson ránk az ég!
2010.01.02.
