Bartalis János: Én az örök Atyához eljutok
s egy bús ember örök fohászkodása.
Parttól partig elmegyek
erdőig, csillagig – – –
Lélektől lélekig – – –
Az én nagy Rokonom,
a Föld:
második Atyám:
nem vigasztal.
Árvahajas lánytestvérem
a Rét:
sötét, világtalan.
A Domb égő, búzakoszorús,
fájdalmasan csillog,
kereszt kereszt hátán,
felvértezve a föld,
véres tűzben lobog.
A nagy Örökhöz eljutni – – –
A bús rögöt megszentelni – – –
Barázdára leborulni.
És menni
a végtelenség útján.
Haladni a ki nem alvó csillagok közt.
Sár és piszok nem fog
s bús emberi társalgások,
s a baljós föld és küzdelmes lét – – –
Én az örök Atyához eljutok.