Oláh Gábor: Napfordúlás korszaka
Arany trónján kacag az Uralom;
Egy óriás bölcsőt renget a föld,
Benne sír a gyermek Forradalom.
Lángoló kérdéseket ír a Nép
A mennybolt fekete kupolájára:
Ha mind egyformán meztelen jövünk
Ez átkos, jajos, gyönyörű világra,
Miért hervad a szegény ifjúsága
Szakadatlan küzdelmek vad telén?
Miért hizlalja máját az aranyak
Kisorsolt fia bután és henyén?
Ez az igazság? Az egyenlő Isten
Osztó kezének igazsága ez?
Nem úgy, ti boldog földi Jehovák!
Az öntudat él és jogot keres.
Jaj a Boldogság kapuját bezárt
Bujálkodó, dőzsölő úr-hadaknak!
Egy új levithan jön a pusztákról,
Tagjai Európán át dagadnak;
Szörnyű vaskígyó, aki átölel
Halálgyűrűbe világra világot,
S betapos a múltak posványaiba
Minden rongy cifraságot, ócskaságot;
Az előitéletek vas keresztjét
Csinált istenével ledönti porba,
Fekete misés, hízó papjait
Az imádkozott mennyig betiporja.
Kibontja kelettől nyugatig érő,
Új hajnalként lobogó zászlaját,
Gábor arkangyal kezéből kivett
Trombitáján nagy riadót kiált.
Az új rabszolgák gyára, börtöne,
Sötét bányája rém torkát kitátja
S egy nem álmodott, élő jaj-hadat
Ökrönd a jövőt vajudó világra.
Az idők megradott óceánján
Kifúrva reszket Cézárok hajója,
Mint egy fekete álom sülyed el,
Mikor tizenkettőt kondul az óra.
Meghal mind, ki a boldogságos Ördög
Aranyos palástjára született!
S a földnek kinőtt új ember-virága
Csontjainkon köszönt új életet.
1909.
