Weöres Sándor: Anyámnak
jó anya,
életemnek első
asszonya,
nagy meleg virágágy,
párna-hely,
hajnal harmatával
telt kehely,
benned kaptam első
fészkemet,
szívem a szíveddel
lüktetett,
én s nem-én közt nem volt
mesgye-hegy,
benned a világgal
voltam egy.
Álmom öbleidbe újra
visszatér –
álmom öbleidbe újra
visszatér!
Alabástrom bálvány,
jó anya,
életem hatalmas
asszonya,
énekem, ládd, néked áldoz,
félve lép.
Hajad: Pallas bronz-sisakja,
színe ép,
csak arcodon lett keményebb
minden árny,
mint a délutáni égen
vércse-szárny.
Első szép játékom,
jó anya,
gyermekségem gazdag
asszonya.
A kamaszkor tőled
elkuszált,
szemem a szemedbe
nem talált.
Igy tünődtem: „Mért szült,
mért szeret,
ha örökre élni
nem lehet?
Énmiattam annyi mindent
öl, temet!
mért nem tett a hóba inkább
engemet!”
A kamaszkor tőled
elkuszált,
férfi-szívem újra
rád-talált,
férfi-szívem a szívedre
rátalált,
megköszön most percet, évet
és halált.
